Rólam
Mercsek Viktória vagyok, asztrológiai és pszichológiai szemléletű önismereti segítő.
Eredetileg közgazdászként végeztem a Budapesti Gazdasági Főiskolán, és közel 10 évig a versenyszférában, marketing területen dolgoztam. Egy idő után azonban egyre erősebben éreztem, hogy nem ez az én utam.
Ezt pár éves útkeresés követte, miközben megszületett a fiam, majd a párkapcsolatom az apukájával sajnos végérvényesen megromlott. A válás egy mély krízisidőszakot hozott az életembe: 36 évesen, egyedülálló anyaként szinte minden életterületemet újra kellett kezdenem.
Ez a nehéz időszak ugyanakkor egy fontos fordulópont is lett. Rájöttem, hogy mélyen érdekel az emberi lélek működése, és érzékem is van hozzá. Közel 40 évesen elindultam ezen az úton, visszaültem az iskolapadba és azóta is folyamatosan képzem magam.
Elvégeztem a TÉT® Akadémia 3 éves önismereti segítő tanfolyamát Dr. Hoffmann Gergely oktatásában, ahol pszichológiai ismereteket szereztem, spirituális egészségtant hallgattam, és vezetett belső képi és vizualizációs gyakorlatokkal is dolgoztam.
Jelenleg az Artemisz Asztrológia Akadémia 5 éves képzésének 4. évében járok.
A tanulás mellett saját önismereti utam is meghatározó: 2016 óta dolgozom magamon, több évig egyéni terápiában is részt vettem. Ennek mélyen átalakító és stabilizáló hatása különösen nagy hatással volt rám.
Jelenleg 12 éve boldog párkapcsolatban élek, a fiamat az apukájával közösen, de külön háztartásban neveljük. Van egy kereskedelmi vállalkozásom, ami az anyagi stabilitásomat adja, emellett végzem a segítői tevékenységemet. Része vagyok egy szakmai közösségnek, amely támogatja a segítői munkámat lehetőségem van esetek anonim megbeszélésére és szakmai kérdések áttekintésére.
Őszinte öröm számomra elkísérni klienseimet azon az úton, amely során egyre közelebb kerülnek valódi, teljesebb önmagukhoz, és stabilabbá válnak az életükben. Neked sem kell egyedül haladnod az utadon, amikor az különösen nehézzé válik!
Az alábbi idézet hosszú ideje kísér engem, és tükrözi az életszemléletemet is:
„Nem akarom, hogy megments, azt akarom, hogy mellettem legyél, amíg megmentem önmagam!”
(ismeretlen szerző)
Szeretettel várlak konzultációra személyesen, vagy online!